Üzletsor a pécsi Király utcában (Baranya Megyei Könyvtár tulajdona)
Pécs városának a 19. században már fejlett üzlethálózata volt. A belvárosban a Főtéren, a Király, a Ferenciek és az Irgalmasok utcában alig volt olyan ház, ahol valamiféle bolt ne működött volna. Találhattunk közöttük jelentős delikát boltokat, szakáruházakat (vas, üveg, cipő, kalap, méteráru stb.), de akadtak szép számmal kis alapterületű, olajos padlós, csengettyűs, apró szatócsboltok is.
Mint annyiszor, amikor munkám során nem álltak rendelkezésemre megfelelő adatok, az egykori újságírókhoz fordultam segítségért, és ők azután legtöbbször nem is hagytak cserben.
A „Pécsi Napló” című napilap publicistája 1893-ban így írt a városi boltokról: „Büszkén mutathatunk boltjaink külsejére. Az utóbbi időben, mintha boltosaink összebeszéltek volna, valamennyi, már t.i. kitől telik, a régebbi keletű portálét, sarkon forduló pléh-borította ajtóival eltávolították és újakkal, az ipar divatszerű alkotásaival pótolják. Vadonot új portálék díszítik a homlokzatot. Anyaga keményfa, finomul kigyalult rámákban fénylik a nagy terjedelmű belgiumi tükörfiók és e fölött messze csillog az üvegtáblára festett cég aranyos betűje.” (Pécsi Napló, 1893. december 20.)
Egy kis ízelítő a korabeli pécsi divatból (Baranya Megyei Könyvtár tulajdona)
Sötétedés után sorban gyúltak ki a belvárosi boltok gázlámpái, hogy a járókelők az esti órákban is kedvükre kigyönyörködhessék magukat a sok szép portékában.
Azután sorba zártak a boltok, a csillogó kirakatokra rágördültek a fémredőnyök.
„A rőfösbolt keskeny kirakatában vannak ingek sima és ráncos plastronnal (kikeményített férfi ingmell), zsebkendők sima alappal és sokféle színárnyalatú szegéllyel, nyakkendők, kezdve az egyszerű gombkötésen és haladva a bizarr csokorformáig. Lehajló és álló gallérok minden divatos magasságban.
A széles ablakmélyedésben vannak téli kész női felöltők bársony gyapjúkelméből. Oly formákban, amint azokat az uralkodó divat diktálja.
Jaquette (ünnepélyes alkalmakkor viselt, hátul hosszú, alján elől lekerekített fekete kabát), redingote (öltöny karcsúsított hosszú zakója, fekete színű változata a „ferencjóska”), pelerin (ujjatlan női körgallér), gallér. A szabás változatos. Mindegyik hölgy talál magának valót. Van felöltő az alacsony és magas termetűeknek, az erősebb vagy gyengébb csípővel bíró vevőnek.
Killer Róza divatáru-terme
A díszítésben a prém a hangadó. Nyest, perzsián, vidra különféle színezetben szolgáltatja a gallért és reverest (hajtóka a kabáton) az értékesebb darabokra. Nyúl, vadmacska, róka és egyéb közönséges, szépen kikészített bundabőrök teljesítik ugyanezt az olcsóbb daraboknál.
Egy másik ablakmélyedésben kínálkoznak a női ruhakelmék: végben sodorva vagy feleresztve. Anyaguk pamut, gyapot, gyapjú, selyem. Nevük mind idegen. Bure, vigogne, cheviotte, surah stb. Színüknek se szeri se száma, A festésben elfogadott három alapszínt (vörös, sárga, kék) ezerféleképpen variálják.” (Pécsi Napló, 1893. december 20.)
Az elegáns hölgyek ruhatárát természetesen kalapköltemények is kiegészítették.
És kiknél kötöttek ki ezek a pompás ruhaanyagok? Erre nézve olvassunk el egy pécsi báli tudósítást az 1800-as évek végéről:
Kohn Katica kalapreklámja a Pécsi Napló 1907. 05. 08-i számából
„Évek óta a jogászbál a kezdő fiatal leányok bemutatója. Most sem tagadta meg magát. A fiatal leányzók többnyire egyszerűen voltak öltözve. A habfehér ruhák voltak legnagyobb számmal. A fiatal hölgyek egyszerű öltözésétől azonban annál jobban elütött a fiatal asszonyok és a mamák fényes toalettje: hosszú uszályos selyem és atlasz ruhákat ugyancsak lehetett látni.” (Pécsi Figyelő, 1885. január 17.)
Korabeli báli ruhák a Vasárnapi Újság 1890. 01. 05-i számából
Egy régi fővárosi újságban már konkrétabb leírásokkal is találkozhatunk.
„A sötét színeket, a nehéz szöveteket élénkebbek váltják föl. A sujtásdísz itt is uralkodik, de nem feketében, hanem aranyban. Minél több aranysújtás, chenille (hernyóselyem), marabou (marabu toll), selyemhímzés, színes gyöngydísz, s minél kevesebb csipke: ez az idei jelszó.
A fehér alapú s apró színes pettyekkel és bimbókkal teleszórt millefleurs pongée (színes virággal átszőtt) ruha hátul kapcsolódó dereka, hátul tenyérnyi széles húzott ráncokban végződött, melyből fölfelé rakott sugár alakú ráncok nyúltak ki, s a kapcsok hosszán két párhuzamos plissé (ránc) vonult végig.
Elöl arasznyi rokokó csat foglalta össze a két oldalról ott egyesülő sűrű ráncokat, míg a derék fölső és a karok alatti része sima volt. E művészileg komponált derekat magas gallér és könyök alatt lekötve végződő bő phantasie-ujjak (szellemesen ötletes) egészítették ki.” (Vasárnapi Újság, 1890. január 5.)
Nézzünk meg ezek után egy báli toalettet is:
Női divat 1890-ben
„Másik képünkön két csinos estélyi toilette van. A baloldali „fehér gazireból készült, fehér szalag-övvel, s elöl 4-5 fehér szalagcsokorral. A balvállról a derékon rézsút le a szoknya közepéig vizifűből és százszorszépekből font füzér kígyózik alá, s a vállon is vizifű-dísz látható. Fiatal menyecskék már inkább a selyem után nyúlnak, melyet aztán kényük-kedvük szerint komplikálhatnak gyönggyel, arany, ezüsthímzéssel. (A képen jobboldalt.) A ruha alja közeledik, s kacérkodik Worth (Frederic Worth angol divatdiktátor) már említett újításával, amennyiben mérsékelt uszállyal lép föl. Az alj féloldalt gazdag gyönggyel van hímezve, baloldalt fel van hasítva és empire díszítésű betétet mutat. A derék félujjas, elöl kivágott és fichu-módon (háromszögletű kendő a dekoltázs takarására) rendezett. A csípőnél oldalt nagy szalagcsokor omlik alá.” (Vasárnapi Újság, 1890. január 5.)
Még sokáig sorolhatnánk a divatos ruhák széles választékát, de egyben megegyezhetünk: a korabeli pécsi hölgyek eleganciája semmiben sem maradt el a fővárosi hölgyek divatjától.
Hozzászólások