Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus kapta a 2016. évi Jó Ember Díjat

A Káplár László Jó Ember Díjat tizenegyedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi vár lovagtermében 2016. május 1-jén, vasárnap.

A díjat idén Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus kapta. Az oklevél tanúsága szerint a Kárpát-medencében élőkhöz viszi el a költészet szeretetét: rendhagyó órákat tartva a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági gyerekeknek, és önálló esteket adva a felnőtteknek. Továbbá adományok gyűjtésével segíti a nehéz sorsú gyermekeket. A díj Judit Hagner, Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása.

Káplár László, a tizenhárom éve, 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A kuratórium olyan személyek jelölését várja minden évben, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül, és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják a széleskörűen értelmezett kultúra területén.

A díj névadója, Káplár László természetbarátként családjával minden évben kirándulni ment a Zengőre a bánáti bazsarózsa virágzásának idején, ezért a díjátadás minden évben ehhez az időponthoz igazodik. A várban megtartott ünnepséget követően a résztvevők a kedvezőtlen időjárás ellenére rövid kirándulást tettek a Zengőre, hogy a bánáti bazsarózsák társaságában emlékezzenek a díj névadójára és köszöntsék a 2016. évi díjazottat, Tóth Péter Lórántot.



Tóth Péter Lóránt a Zengőn, virágzó bánáti bazsarózsa mellett


Előző oldal - Vissza a kezdőlapra

Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány
Székhely: Kozármisleny, Mikszáth K. u. 24. 7761
Adószám: 18326859-1-02  -  Bankszámlaszám: 50800104-11096568
Baranya Megyei Bíróság nyilvántartási száma: 1532
A Baranya Megyei Bíróság Pk.60.159/2005/6. számú határozatával a közhasznú fokozatot bejegyezte
Alapító: L. Csépányi Katalin
A honlapot szerkesztette: Komlós Attila
www.hetedhethatar.hu